Pozitivo

Pozitivo Digitális Reklámügynökség

A Pozitivo Digitális reklámügynökség története 2004-ben kezdődött.

Ekkor hoztam létre a GlobalPlaza Kft-t ami a kezdetben egy globalplaza.hu nevű ár- és akcióösszehasonlító weboldalt üzemeltetett, amely a felhasználók számára könnyítette meg az internetes vásárlást. Az oldal az indulást követő két évben kétszer is elnyerte Az év honlapja díjat.

A sikeres weboldal újabb lehetőségeket hozott, én pedig mindig megkérdeztem az ügyfelektől, hogy “Miben segíthetünk még?”.  2006-ban már bannereket, landing oldalakat készítettünk apró csapatommal, továbbá kisebb kampányok, hírlevelek kezelését is elvégeztük.

Ljasuk Dimitry a Pozitivo Digital Kft. alapítója
Pozitív gondolkodás nélkül nincs fejlődés

Az évek során elkezdtünk átalakulni egy meglehetősen komoly ügynökséggé, amely olyan ügyfeleket szolgált ki, mint a Premier Outlet, vagy az Office Depot. Idővel az ország szinte minden nagyobb bevásárlóközpontjával dolgoztunk együtt, szám szerint 32 plázával.

Mivel egy banner elkészítésénél már jóval összetettebb feladatok tartoztak a cég munkakörébe – ppc kampányok, komplex online marketing stratégia kialakítása, social media tartalom menedzselése, fotózás, reklámfilmek készítése – elengedhetetlenné vált, hogy komoly tervezési folyamatok és infrastruktúra épüljön ki a szervezetben. Nem volt egyszerű, hiszen egy kis cég vezetőjének ez mindig hatalmas kihívás.

Hatékony csapat épült fel a korábban kétszemélyes cégemből és olyan ügyfelek számára kezdtünk el dolgozni, akikről az alapításkor még csak álmodoztunk: 2007-ben az Arena Plaza, 2009-ben az Allee Bevásárlóközpont, 2011-ben a Burger King, a Tesco és még sokan mások választották ügynökségünket. Jellemző cégünkre, hogy ügyfeleinkkel nem csak egy szezon erejéig, hanem évekig dolgoztunk együtt. 2017-től már a Takarék csoport, a Szamos Marcipán és a GreenGo közösségi autómegosztó, 2018-tól a The Bridge olasz növényi ital is ügyfeleinkhez tartozik.

A pozitív hozzáállás és az eredmények folyamatosan picacon tartották és erősítették a céget, de én közben már egy új stílust vizionáltam, amihez név- és arculatváltásra is szükség volt. Így született meg 2018 nyár elején a Pozitivo digitális reklámügynökség új külsővel, új csapattagokkal, régi hűséges és reménybeli új ügyfelekkel. 2018 augusztus 31. óta pedig Pozitivo Digital Kft. lett az első cégem, a GlobalPlaza Kft. új neve.

 

Pozitivo Csoportkép
Csapatunk a budapesti székhelyen

Úgy érzem, hogy sikerült egy olyan munkahelyet létrehoznom, amiről korábban álmodtam. Ahol nem csak én érzem magam jól, hanem az összes munkatársam is. Ahol a jó szakemberek nem csak a szervezetet erősítik, hanem személyiségükkel a csapatot és egymást is. Képezzük magunkat, tanítjuk egymást, közös programokkal pihenünk és olyan inspiráló légkört teremtünk, amelyben igazán jó dolgozni.
Egy Pozitivo csapat vagyunk.

 

Ljasuk Dimitry a Tisza-tó elkötelezett támogatója
A Pozitivo logó színeit a tiszai naplemente ihlette.

 

Mucopront új koncepció és reklámszpot

Hírfolyam • 2018. 08. 30.

Így pozicionáltuk újra a márkát és alakítottuk ki a nyertes koncepciót. Tovább

Új ügyfelünk a vagány vegán The Bridge Bio

Hírfolyam • 2018. 11. 19.

Hatalmas adag termékmintával lepett meg a The Bridge Bio. Tovább

Smecta Go francia reklámfilm adaptációja

Hírfolyam • 2018. 08. 25.

Az az igazi álommunka, ami közben az ember úgy érzi, mintha szórakozna. Tovább